CSOK változások

CSOK változások

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról tájékoztatott, hogy március 15-től egyszerűbb és gyorsabb lesz a CSOK igénylése. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Egy sor dokumentumot kellett eddig az igényléshez összegyűjteni, ami a tapasztalatok szerint megnehezítette az igénylést. Március közepétől elegendő lesz büntetőjogi felelősség tudatában nyilatkozatot tenni, hogy az igénylő teljesíti a feltételeket. Így is sok marad a papírmunka, de legalább nem kell egyesével mindegyik igazolás beszerzésével pepecselni, csak a főbb információkat kell majd feltüntetni.
Nagyon leegyszerűsítve…
A CSOK igénylésnél elég lesz a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés (esetleg építési napló), és egy nyilatkozat az egyéb körülményekről.
A különféle dokumentumok bemutatása helyett nyilatkozni kell például arról, hogy:
• csak olyan személy után igényel CSOK-ot, akinek a nevére eddig kedvezményt nem vett igénybe,
• fennálló házasságról,
• a közös háztartásban élésről, valamint élettársak esetén ennek időtartamáról,
• azon gyermekekről, akik után a kedvezményt igénybe veszi,
• örökbefogadás, bírósági vagy hatósági határozat következtében a háztartásba került gyermekről,
• büntetlen előéletről,
• köztartozás-mentességről.
Külön okiratot hozni tehát csak a TB-jogviszonyról kell
Mire figyeljünk, amikor a TB jogviszony igazolását intézzük?
Fontos újítás, hogy gyakorlatilag az összes dokumentum közül egyetlenegyet kell okirattal is igazolni – és ez esetben nem elég a nyilatkozat – ez pedig a féléves (180 napos) tb-jogviszony, viszont vannak kivételek:
• Kivételként került bele a jogszabályba, hogy ha az igénylők egyike középfokú nevelési-oktatási intézménybe, illetve felsőoktatási intézménybe jár, akkor elég erről csak nyilatkozatot tenni. Vagyis az intézménytől sem kell ilyen igazolást kérni.
• Szintén kivétel, hogy ha az igénylők közül legalább az egyik félnek külföldi munkaviszonya volt, akkor nála elegendő az igazolás a külföldi tb-jogviszonyról, valamint annak vállalása nyilatkozatban, hogy a CSOK-szerződés megkötését követő 180 napon belül munkát vállal itthon.
Mindez azok számára lehet kedvező, akik azt tervezik, hogy hazajönnek, és itthon vállalnak tartósabban munkát. Számukra nem gond, hogy még nincs is itthon munkájuk, elegendő lesz azt bevállalni, hogy fél éven belül szereznek. Hogyan érintik a változások az ügyintézési határidőt? Mennyivel hamarabb lehet ezután CSOK-hoz jutni?
Eddig nem volt leírva, hogy a CSOK-igénylésnek mikorra kell lezajlania, de ez márciustól változik. A lényeg, hogy az igénylés benyújtásáról a bank igazolást ad ki és feltünteti benne, hogy a benyújtáshoz képest lakásvásárlásnál 30 napja, míg építésnél 60 napja van dönteni.
• Ez kitolódhat, ha a banknak az elbíráláshoz még több dokumentumra szüksége van.
• Amíg ezeket a dokumentumokat be nem nyújtják, addig nem ketyeg tovább az elbíráláshoz felhasználható idő.
Ha valaki már korábban kapott támogatást – pl. szocpolt -, akkor az eddigi gyakorlat szerint a CSOK igénylésénél ez levonásra került. Hogyan változnak az igénylés feltételei ebben a tekintetben?
Új időszámítás kezdődik ezen a területen: a hatályos jogszabályok alapján, ha már kaptunk korábban vissza nem térítendő támogatást, akkor – valóban – a frissen igényelt CSOK összegét ezzel csökkenteni kell. Ez okozhatott némi nehézséget, amiért most egy könnyítés is belekerült a kormányrendeletbe, amit egy példán keresztül mutatnék be:
Egy pár korábban 2 gyermekkel igényelt régi szocpolt, amire kapott 2,4 millió forint támogatást. Azóta született még 3 gyermekük, és felvennék a CSOK-ot új lakásra. A hatályos szabályok szerint 10 millió forint lenne a támogatási összeg, amiből viszont le kell vonni a korábban kapott 2,4 milliót. Vagyis 7,6 millió forintot kaphatnának valójában.
Az új szabályok szerint viszont eltekintenek a korábbi 2 gyermek után kapott támogatástól a számításban. Ezáltal a 3 gyermek után járó teljes, 10 millió forintos összegre jogosultak lesznek.
Ha jobban megnézzük, akkor ez azok számára jelent nagy segítséget, akik a korábbi igényléshez képest jóval nagyobb családot alapítottak és új otthonba költöznének.
Mi a helyzet azokkal, akiknek már van valamilyen ingatlanuk és a CSOK-ot nem az első lakásra vagy házra szeretnék felvenni?
Nem volt egyszerű eddig az élete annak, aki meglévő ingatlan mellé vett volna egy lakást, méghozzá részben CSOK-ból. A szabályok szerint csak az új építésűeknél nem volt korlát, a használt lakásnál egy másik ingatlanban nem lehetett 50%-nál nagyobb részesedése az igénylőnek. A jövőben viszont ezt a részt kitörlik a kormányrendeletből, vagyis az új és a használt lakások esetében is megengedhető lesz más ingatlantulajdon.
Magyar Közlönyben jelentek meg a CSOK igénylési feltételeit érintő legújabb változások.

Ha bővebb tájékoztatást akarsz hívj, vagy küldj elérhetőséget vissza hívlak!

 
Visszahívást kérek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük