LAKÁSHITEL OKOSAN?

LAKÁSHITEL OKOSAN?

 

Az első saját lakás, egy nagyobb otthon a bővülő családnak, fürdőszoba- vagy konyhafelújítás, egy új babaszoba, nyílászárócsere. Szinte mindannyiunknak vannak megvalósításra váró lakáscéljaink, amelyeket pénz hiányában akár évekig is tologatunk magunk előtt. Nem érdemes azonban a végtelenségig várni, hiszen a lakáskérdés nem oldódik meg magától. Nézzünk inkább szét a lakáshitelek piacán, és keressük meg a legtökéletesebb lehetőséget, mely közelebb visz minket a megoldáshoz.

  1. Válassz kiszámítható konstrukciót!

A legnagyobb félelem, ami a hitelfelvételt övezi, a törlesztő részletek kiszámíthatatlanságával kapcsolatos. Nem véletlenül, hiszen a kölcsön több évre, vagy akár évtizedekre elkötelez minket a havi befizetések mellett. Ma már azonban szerencsére számos hiteltermék között válogathatunk. Ha nem szeretnél zsákbamacskát vásárolni, válassz olyat, amely garantálja, hogy a futamidő végéig rögzített törlesztő részleteket kell majd fizetned, így hosszú távon tervezhetővé válnak a havi kiadásaid.

  1. Vegyél fel hitelt kamatkockázat nélkül!

A másik rizikó a kamatok növekedése. Az ugyanis az évek során jelentősen befolyásolhatja a hiteled alakulását is. Ha fontos a biztonság, válassz olyan hitelt, amely fix kamatozású, így a futamidő végéig kamatkockázat nélkül veheted azt igénybe.

  1. Használd ki az állami támogatást!

Lakáscélú megtakarítás esetén lehetőséged van kihasználni az állami támogatást, mellyel százezreket spórolhatsz meg. Megtakarításodat számos lakáscélra – így például felújításra, korszerűsítésre, lakásvásárlásra, de akár beépített gardróbszekrényed vagy új, beépíthető konyhagépeid finanszírozására – is felhasználhatod. Ráadásul akkor sem muszáj éveket várnod a megvalósítással, ha nincs még lakástakarékod. Választhatsz olyan konstrukciót is, melynek része egy lakásszámla, ezért kihasználhatod a megtakarításra járó állami támogatást.

 

+1. tipp: válaszd a Lakástakarék pénztári számlát!

Ha mindezeket egyszerre szeretnéd igénybe venni, válaszd a Lakástakarék pénztári számlát és spórold meg az időt, amit gyűjtögetéssel töltenél. Juss hozzá a kívánt összeghez, és használd ki az állami támogatást! A Lakástakarék pénztári számlával nem kell aggódnod az elszálló kamatok és törlesztő részletek miatt, ráadásul már idén tavasszal megvalósíthatod régóta dédelgetett lakásálmaidat. A tájékoztatás nem teljes körű. Küldj elérhetőséget.

Visszahívást kérek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük