Lojalitás program

Lojalitás program

Tisztelt Cégvezető!

CÉGET VEZETNI MŰVÉSZET

Kell hozzá fantázia, tudás, és az a képesség is, hogy az ember másképp pillantson a világ egy-egy szeletére, mint mások. A kínálkozó lehetőségek iránti nyitottság a sikerre törő cégvezető számára éppoly fontos tulajdonság, mint a festőművész számára az újító szellem.
Úgy gondoljuk, hogy a fentieken túl a biztonság, motiváció és a tradíció legalább olyan fontosak ahhoz, hogy egy cég sikeressé váljon. Ahhoz, hogy újdonságokkal állhassunk elő a piacon, egyaránt szükség van működésünk biztonságára, munkatársaink biztonságára és családjuk biztonságára is.

Fontosnak tartjuk ügyfeleink igényeit, ezért a mai gazdasági környezethez alakítva készítettünk ajánlatot az Önök számára.

 Lojalitás Programmal segítjük az értékes munkaerő megtartásában. Olyan cégek számára ajánljuk, akik természetbeni juttatásként vagy kafatéria elemként biztosítási védelmet szeretnének nyújtani munkavállalóik számára váratlan események (balesetek, betegségek) bekövetkezése esetén, ezzel is növelve lojalitásukat a cég iránt.

A csomag több elemből tevődik össze, mely az igények szerint változtatható!

EGÉSZSÉGES HUMÁN TŐKE = TÖBBSZÖRÖSEN MEGTÉRÜLŐ BEFEKTETÉS!

Cégvezetők kockázati élet-, egészség- és baleset biztosítása 13 féle baleset biztosítás és 8 féle egészségbiztosítás áll a rendelkezésére.

Egészségbiztosítással megóvhatja munkatársai egészségét!  Céges juttatásként növelheti dolgozói elkötelezettségét, vállalata hatékonyságát, és vonzóbbá teheti azt az álláskeresők számára.

Teljes körű gondoskodás céges juttatásként Ön és munkatársai számára:
szűrővizsgálatok + egészségügyi ellátás + összegbiztosítások

Növelje dolgozói elkötelezettségét, vállalata hatékonyságát, és tegye vonzóbbá az álláskeresők számára cégét az egészségbiztosítással!
Óvja munkatársai egészségét, hiszen a vállalati célok eléréséhez nélkülözhetetlenek az egészséges és aktív munkavállalók!

bővebben: https://www.nyugdijspecialista.hu/maganorvosi-ellatas-elerheto-aron/

 

Életbiztosítás megbízható társ a jövőtervezésben. Segítségével tudatosan tud segíteni munkavállalóinak illetve a családjaik életének legfontosabb állomásaira, és ezekhez igazodva megtakarításából igényelheti az adott eseményhez szükséges összeget, és ez által elkötelezetté teheti az értékes munkaerőt, vagy vonzóbbá teheti cégét az állás keresők számára.

Utasbiztosításainkat olyan vállalkozásoknak ajánljuk, amelyek üzleti tevékenysége a határon túlra is kiterjed, így az alkalmazottak egy éven belül többször utaznak külföldre, hosszabb-rövidebb időre. A biztosítás bármilyen célú üzleti útra érvényes, pl. külföldi partnerrel való üzleti tárgyaláshoz, továbbképzéshez vagy konferencián való részvételhez, a megvásárolt keretnapok szabadon felhasználhatóak, és interneten keresztül követhetőek.

 

Egészségpénztár szerződések megkötésével vállalata motivációs palettáját teheti teljesebbé. A béren kívüli juttatások közül az egészségpénztári számlára fizetett munkáltatói tagdíj-hozzájárulás felhasználásának lehetőségei állnak legközelebb a bérjuttatáshoz, a vállalkozást érintő költségei alacsonyabbak az egyéb béreket terhelő költségeknél. Egészségpénztári tagdíj-hozzájárulással megalapozhatja a munkavállalók egészségének védelmét, csökkentheti a betegség miatt kieső munkanapok számát, így munkatársaira a korábbinál biztosabban építhet. A Pénztár egyéni számlát vezet minden pénztártag részére, melyre az egészségcélú megtakarítások fizethetők, és a tagdíjakból a pénztárral szerződött partnereknél az egészség megőrzésével, helyreállításával kapcsolatban felmerülő kiadások finanszírozhatók, emellett betegség esetén táppénz kiegészítésre is alkalmas.

Önkéntes Nyugdíjpénztár

A nyugdíjas évek minősége minden munkavállaló számára fontos, ezért hatékony motivációs eszközt adunk a kezébe, ha Önkéntes Nyugdíjpénztár befizetést választ munkavállalói részére. Az önkéntes nyugdíjpénztári számla egy hosszú távú, az állam által egyéni és munkáltatói adókedvezményekkel támogatott megtakarítási forma. A nyugdíjjogosultság megszerzésekor, az egyéni számla egyenlege egy összegben vagy különböző típusú járadékok formájában adó- és járulékmentesen vehető fel.

Bővebben itt olvashat https://www.nyugdijspecialista.hu/onkentes-nyugdijpenztar/

 + 1 ajándék

Szemüveg ebédidőben?

Lehetséges!

Mobil optikánk igénybevételével teljes körű optikai szolgáltatást, vagy juttatásként szemüveget biztosíthat munkatársai részére.

MINDEN CSOMAG TARTALMAZZA:

                                                         Kiszállás + szemvizsgálat + szaktanácsadás + keret + műanyag lencse becsiszolással + kemény-lakk réteg + tükröződéscsökkentő bevonat + kemény tok + törlőkendő + helyszínre szállítás + arcra igazítás.

KÖLTSÉGVISELŐ:                            A szemüveg a dolgozó saját költsége.

ELSZÁMOLHATÓ:                           Részletes számlát állítunk ki a szemüvegről, mely gyógyászati segédeszközként egészségpénztári számláról is finanszírozható.

ELKÉSZÍTÉSI HATÁRIDŐ:                átlagosan 5 munkanap.

ÁTADÁS:                                          helyszínre szállítva, arcra igazítva adjuk át.

GARANCIA:                                     6 hónap.

Széles körű ajánlatunkból az Önöknek legmegfelelőbbet tudja kiválasztani, akár egyenként is élhet a lehetőséggel.

 

Visszahívást kérek!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük